A Szelidi-tóról

A tó, a Dél-Alföld egyik kedvelt üdülőhelye, mely érdekes történettel, valamint változatos növény- és állatvilággal rendelkezik.

A Szelidi-tó egyik jellegzetessége vizének bársonyos tapintása. Egykor gyógyhatású vízként tartották számon.

A Szelidi-tó a Solti-síkság területén elhelyezkedő, 72 ha vízfelülettel rendelkező, körülbelül 5 km hosszúságban elnyúló tó. A tőle 3 km-re található Dunapataj nagyközséghez tartozik. A tó és az azt övező szikes rétek és legelők 1976 óta védett területek, melyek a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartoznak. Ez a hely azonban nemcsak természetvédelmi, hanem turisztikai jelentőségű is, hiszen az ország minden részéről érkeznek ide nyaralni, pihenni és horgászni vágyók. A tó a dél-alföldi régió egyik legjelentősebb turisztikai székhelye.

A Szelidi-tó kellemes homokos strandja, nyugodt csendes környezete mindenki számára ideális nyaralási célponttá teszi. Rengeteg program és látnivaló várja az ide látogatókat. A strandokon röplabdapálya, focipálya és játszóterek találhatók, a vízisportok szerelmesei számára – szezontól függően – kajak, kenu, csónak, ladik, szörf, vízibicikli bérlésére nyílik lehetőség. Emellett egész nyáron mind Szeliden, mind a közeli településeken színes programok várják az érdeklődőket.

A strand június 1-től augusztus 31-ig tart nyitva, tehát a kapcsolódó szolgáltatások is ebben a periódusban érhetőek el.
A tó vízminősége: “kitűnő”

Szelid egész területe a vendégek ellátására rendezkedett be. Végig haladva a főutcán mindenütt változatos éttermeket, büféket, kávézókat, fagylaltozókat találunk. Szelid végében található az úgynevezett Szittyó tér, ami stílusosan a nevét az italozásról, borozásról kapta. Itt teraszos, kultúrált, ételt és italt felszolgáló kiskocsmák várják a vendégeket. A helységekben halk zene szól, de pénteken és szombaton utcabálon mulathatnak az ide látogatók, amikor élőzene tölti be az egész teret.

További információk a tóról.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.